Kell hangunkat hallatnunk, kiknek valószínűleg elismerés és egzisztencia szempontjából nem tragikus a helyzetünk, de érzünk felelősséget. Ugye nem a pillanatnyi állapot, hanem a perspektíva lelkesít, vagy aggaszt.

Az utóbbi egy-két évtizedben én is nyilván növekvő aggodalommal figyelem, hogy a tudatlanság, a tájékozatlanság, a műveletlenség milyen tempóban hódít. Nem hagynám szem elől téveszteni a generációkon átívelő alapértékeket: felkészültség, empátia, erkölcsösség, alkalmasság, szeretet, jóindulat, tehetség. Ezek sosem trend kérdések, hanem alapfeltételek egy élhető világhoz.

Komolyan el kell gondolkozzunk, helyes volt-e sok egymást követő garnitúra esetében is, láthatóan középszerű, tudatlanságával és rossz tanulmányi eredményeivel még hivalkodni is képes, jellemtelen, harsány, csak prolik kegyeit kereső ügyeskedők kezébe adni a világi hatalom irányítását. Mert annál több haszna, hogy ilyen hülye költői kérdéseket tegyünk fel, ennek nemigen volt.

Most már vastagon isszuk a levét, hogy az ilyenek bizony megmosolyogják, lesajnálják a gondolkodás, tudásgyarapítás művelőit és az új generáció értékrendjében valami jelentéktelen hóborttá silányítani a szabad asszociáció, fantázia, felfedezés, tudásszomj, a becsület, vagy a hit és belátás erejét és fontosságát, megkérdőjelezni ezen értékek emberi létünkben játszott szerepét.

A rettenetesen veszélyes tendenciát abban látom, hogy a vezetők és birtokosok jelen értékrendje mindennemű média és ’nagytestvér’ alkalmazás hathatós támogatásával egyre több lecsúszott prolira és bunkóra tart igényt és tenyészt belőlük ennél is többet. Következésképp egyre inkább csak nekik kíván kedvezni választási, vagy pr nyerészkedései során, amivel párhuzamosan az értelmes ember vágyai és törekvései feleslegessé, sőt mára terhessé váltak.

Így leszünk szépen csaholó állathordává, hogy majd vagonba pakoljanak. Valakiket csak azért, hogy az egyformák maradjanak csak itt, másokat meg azért, hogy az okoskodó kisebbséget emezek agyonverjék, kigyomlálják, egy annál nagyobb, vagy jobb módú településen, mint ahol ők laknak.

Azonban ha minden értéket, ami eddig az emberré válás megkerülhetetlen tényezőjének bizonyult, kiforgatunk lényegi mivoltából, akkor nemhogy aranykorunk nem lesz, de írmagunk sem, aki egyszer feljegyezné, hogy léteztünk.

Addigra rég megboldogult az utolsó olyan is, aki tudja, hogy az igekötőt az ige előtt egybe kell írni, vagy hogy mi a különbség a -ba, -be,-ban,-ben használatában. És ez még semmi...